fbpx

7 tuti csíra az egészség szolgálatában

A csírák áldásos hatása ősidők óta jól ismert. Vannak közöttük lágy, markáns, pikáns és kifejezetten csípős ízűek is. Magas a vitamintartalmuk, jelentős az aminosav-, az enzim-, az antioxidáns- és az ásványi anyag tartalmuk, és ezáltal fontos, értékes – és nem utolsó sorban finom – tápanyagforrást jelentenek.

A vírusok a barátaink!

A vírusok – szövetségesek? Ne próbáljuk meg kiirtani őket – inkább lépjünk velük szövetségre! A vírusok ugyanis minden korszakot túléltek és túlélnek; ők a Föld legnagyobb egyedszámú organizmusai, ha úgy tetszik, a Föld urai. És egészségünk támogatói. A korábbi, baktériumokkal kapcsolatos írás főbb megállapításait szinte egy az egyben bemásolhatnánk. Azon lehet vitatkozni, hogy előbb jöttek … Olvass tovább

A baktériumok a barátaink!

A baktériumok a barátaink! Az emberi sejtek számát illető becslések változnak, ma épp úgy tudjuk, hogy kb. 37 ezer milliárd sejt alkot egy emberi testet. Ehhez képest a bennünk, velünk szimbiózisban élő baktériumok száma olyan 100 ezer milliárdra tehető. Rögzítsük tehát: saját testünkben bizony mi vagyunk a kisebbség. Ráadásul a baktériumok jóval, de jóval régebbi … Olvass tovább

A gondolkodás

Az eretnek, aki az agyba helyezte a gondolkodás folyamatait Franz Joseph Gall (1758-1828, Bécs) azt tanította, hogy minden szellemi folyamat biológiai, és az agyból ered. Az agykéregnek különböző területei vannak, amelyek irányítják a gondolkodási folyamatokat. Minden agyterület a használatával nő. A nagyobb intelligencia egyenlő nagyobb homloklebeny. (Mellesleg neki, aki félig kopasz volt, igazán nagy „homloklebenye” … Olvass tovább

A gondolat

Mi a gondolat? A Wikipédia szerint: A gondolat az adott külső benyomások és ezekből lecsapódó képzetek után önálló működése az agynak vagy észnek. A gondolat az ész szabad működésének eredménye, és mint ilyen főképp valamely ítélet formájában lép föl. Vagy miután a gondolkodás orgánuma a nyelv, a gondolat egyszersmind egy mondat, szentencia alakjában jelenik meg. … Olvass tovább

Egészségtudatosság: jobb később, mint soha!

Döntés Az a helyzet, hogy egy fontos döntés előtt állsz. Igen te is. Akkor is ha orvos vagy, ha betegellátásban dolgozol, akkor is ha pék, könyvelő vagy manager vagy. Akkor is ha szülő, ha fiatal, ha idős vagy ha mind egyszerre, és akkor is ha egyik sem. Nem akarlak elkeseríteni tényekkel, de azt mindenképp meg … Olvass tovább

Koronavírus másképp

Koronavírus. Sokakban felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk ellene? Hogyan védhetjük meg a gyilkos kórtól önmagunkat és szeretteinket? Mi tudunk tenni, hogy elkerüljük a vírusfertőzést? Hagyományos nézőpont szerint több dolgot is megtehetünk, mégis összességében véve azt érezhetjük, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Bízunk a szerencsében, hogy minket talán elkerül, és titkon reménykedünk, velünk ilyen szörnyűség … Olvass tovább

Deutérium és a rákkutatás összefüggései

A deutérium a hidrogén kétszer nehezebb változata, a víz egyik természetes alkotóeleme. Hogyan kapcsolódik a rákkutatáshoz? Magyarországon kiemelkedően sokan vesztik életüket rákos megbetegedésben. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat a rák világnapjára, február 4-re időzítette legfrissebb jelentését. E szerint százezer emberből Magyarországon 345 hal meg a rák miatt – míg Horvátországban ez a szám 334, Szlovákiában … Olvass tovább

A betegségtől a biohacking -ig

Hogyan indulhatunk el a fogorvosi székből az életmódváltás irányába? A fogak állása nem genetikai állapot. Ezt a nézetet felülírta az epigenetika. Ha viszont nem a gének felelősek, akkor miért van egyre több embernek fogazati eltérése? Miért van egyre több embernek légzési eltérése, alvási problémája és egyre több gyermeknek viselkedési problémája? Ezek a problémák összefüggnek. Azaz, … Olvass tovább

Változz a változó korral!

Klimax – a félreértett folyamat A változó kor előbb-utóbb minden nőnél elérkezik, de csak kevesen beszélünk róla. Tünetei szerteágazóak, testileg és lelkileg is megviselik a nőket. A folyamat természetes és elkerülhetetlen, a szervezetben végbemenő hormonváltozások okozzák. De milyen módon és milyen módszerekkel enyhíthetőek a változó kor tünetei? Vagy 10-15 évet hőhullámokkal, idegrohamokkal, nullához közeledő libidóval, … Olvass tovább

Önfejlesztés: Hogyan hackeld meg a tudatosságod és az elméd?

Önfejlesztés és a minőségibb élet Bárhol is tartsunk életünkben minden kétséget kizáróan el tudunk képzelni egy a jelenleginél magasabb szintet, jobb életminőséget. Önfejlesztés? Pillanatnyi helyzetünk, karrierünk, kapcsolataink, pénzügyeink, sikereink, kudarcaink, boldogságunk és nem kevésbé egészségünk mögött is ugyanaz a három kérdés húzódik meg. Mi akadályoz abban, hogy a legjobb formánkat hozzuk mindig? Mi tartja kontroll … Olvass tovább

Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború! – Krónikus betegségek

Ki ne ismerné azt a régi mondást, hogy „ép testben ép lélek”? Ha meggondoljuk, mit is üzen igazán ez a gondolat, szinte úgy fordíthatjuk le: „ha ép a tested, ép a lelked is”. Nincs kétség, hogy a test elsődlegességét sugallja, ami korunk materialista szemléletéhez kiválóan illeszkedik. Ha azonban megállunk és mélyen belegondolunk ennek a mondásnak … Olvass tovább

Információk: hogyan értelmezzük őket?

A technika fejlődésének hála elképesztő mennyiségű, gyakorlatilag feldolgozhatatlan tömegű információk állnak a rendelkezésünkre. Ha akarjuk, pillanatokon belül mindent megtudhatunk a hobbi asztalosságról, a kutyaidomításról, a Szaturnusz gyűrűiről vagy a bolíviai belpolitikáról. A bökkenő az, hogy a „tények” azonnal, „teljes bizonyossággal” cáfolhatók homlokegyenest ellentmondó tényekkel. Ha a világot valóban olyannak akarjuk látni, amilyen, ha helyes következtetésekre … Olvass tovább

Tartsuk melegen a testünket! – A testhőmérséklet szerepe

Sokkal szerencsésebb dolog ma lábat törni vagy agyvérzést kapni, mint száz, pláne ötezer éve! Hálásak lehetünk a Valakinek, hogy ma élünk, mert az orvostudomány számos területen elképesztő tudásra tett szert, hatalmas fejlődésen ment keresztül, és fantasztikus eredményeket ért el. Érdekes ugyanakkor, hogy bizonyos, az egészséggel szorosan összefüggő területek, ha úgy tetszik, természettudományos ismeretek mennyire az … Olvass tovább

Életmódváltás – Csak türelem!

Személyes történetekkel állítólag könnyebben lehet az emberek bizalmát megnyerni, akár az életmódváltás, vagy bármely más területet tekintetében, a heves érzelmek kiváltása pedig bizonyítottan a személyes és tömeges manipuláció egyik alapfeltétele. Álljon hát itt egy mély érzelmi töltettel rendelkező személyes történet! Valamikor az ezredforduló környékén vitorlás vizsgát tettem. No nem lett belőlem nagy hajós, (még kicsi … Olvass tovább

Sikeres feliratkozás!

Köszönjük!