Életmódváltás – Csak türelem!

Személyes történetekkel állítólag könnyebben lehet az emberek bizalmát megnyerni, akár az életmódváltás, vagy bármely más területet tekintetében, a heves érzelmek kiváltása pedig bizonyítottan a személyes és tömeges manipuláció egyik alapfeltétele. Álljon hát itt egy mély érzelmi töltettel rendelkező személyes történet!


Valamikor az ezredforduló környékén vitorlás vizsgát tettem. No nem lett belőlem nagy hajós, (még kicsi sem), de legalább pár ijesztő emlékre sikerült szert tennem. A csomag része volt a – ha jól emlékszem – belvízi kishajóvezetői vizsga. A felkészülés során egy icipici gumicsónakkal kellett közlekedni, ami nem volt nehezebb, mint rollerezni, nem is foglalkoztam különösebben a dologgal.

A vizsga napján aztán igencsak meglepődtem: egy ötvenméteres kompot kellett ki-be navigálni a siófoki nagykikötőben! (Na jó, túlzok, de emlékeimben így él, mert a hajó a kis gumicsónakhoz képest tényleg valami hatalmas és fenyegető dolognak tűnt.)


A lényeg, hogy volt jelölt, aki kiállt, volt, aki jobbra fordult, volt, aki tolatott. (Már ha van ilyen manőver a hajózásban.) És én lettem az a szerencsés, aki kiköthetett… Tekerem a kormányt, de a hajó meg sem mozdul, megy bele a susnyásba. Sokszor háromszázhatvan fok után egyszer csak elkezd elmozdulni a kikötő felé – sínen vagyunk! (Mondom, nem vagyok közlekedési szakember.) Igen ám, de egyszer csak azon kapom magam, hogy merőlegesen rontunk a parton békésen lángosozó és bicikliző gyermekekre, kismamákra és egyéb bámészkodókra! Tekerem, tekerem, tekerem vissza a kormányt, de semmi nem történik!!! Na nem cifrázom tovább, végül a hajó nagy komótosan elindult az ellenkező irányba, és mindenki megmenekült, bár a hajóskapitányi állást nem ajánlotta meg a vizsgabiztos.

Hosszú távon ártalmas a rossz irány

Most, hogy az izgalmak hatására mindenki limbikus rendszere aktivizálódott, és agya írhatóvá vált, jöjjön a lényeg! Az emberi test egy furcsa jószág, az említett balatoni hajóhoz, de még inkább egy tengerjáró monstrumhoz hasonlítható. Elég kitartóan halad a megszabott úton, és amikor módosítunk az útvonalon, meglehetősen komótosan változtatja meg az irányt. Minden képzeletet felülmúlóan „hosszútűrő”, és nagyon hosszú időn keresztül megbocsájtó butaságainkkal szemben. Vagyis jó sokáig kell tekernünk a kormányt a zátony irányába ahhoz, hogy valami rosszra forduljon.


Hiába tankoljuk tele a nem neki való üzemanyaggal, hiába hanyagoljuk el az olajcserét, és hiába pörgetjük motorját a vörös fordulatszám tartományba, nem panaszkodik, teszi a dolgát. Pontosabban meglehetősen sokáig teszi. Mindez a test csodálatosan megalkotott önregeneráló képességének köszönhető. Néhány évtized „munkájával” azonban igenis neki tudjuk irányítani a zátonynak vagy a sziklafalnak!


Amikor az ember évtizedeken keresztül butaságokat eszik, a sejtek számára nélkülözhetetlen dolgokat nem eszik, felrúgja a test biológiai óráját, mozgásszegény életmódot folytat, vagy épp extrém módon sportol, (esetleg ez utóbbi kettőt kombinálja), gyűjti a káros elektromágneses sugárzást és a klasszikus kémiai méreganyagokat, akkor bizony előbb-utóbb azzal szembesül, hogy egy kicsit nagyobb a testsúly, magasabb a koleszterin, a vérnyomás, egy kicsit alacsonyabb az energiaszint, a koncentrálóképesség, kicsit megöregedett a bőr, a haj, az izmok tónusa, itt fáj, ott fáj, amott fáj. Eleinte ez alig-alig észrevehető, de negyven éves kor körül azért már nem lehet nem észre venni. Ötven éves korára az emberek zöme háromféle gyógyszert szed, meg még kettőt ezek mellékhatásaira, hatvanpár évesen pedig bizony már lassan a játék vége közeleg. (Ezt nem én mondom, hanem a statisztikák.) Ez igen sajnálatos és furcsa is egyben, mert az ember genetikailag egy jó százhúsz-százhuszonöt évre van hitelesítve. Megfelelő karbantartás mellett elvileg ekkora futásteljesítményig még garanciális.

Adjunk időt magunknak!

A vadállatok esetében egyébként pont így áll a helyzet: többé-kevésbé végig élik a génjeik által biztosított élettartamot, és a krónikus betegségek nemigen érintik őket. Az ember az egyetlen állat a Földön, aki olyan környezetet kreált magának, amely szinte semmiben nem egyezik azokkal a körülményekkel, amelyek az emberi evolúciót irányították, és amelyek az embert olyanná alakították, amilyenné mára vált. Nem véletlen, hogy ma gyakorlatilag senki nem hal meg végelgyengülésben. Mindenki valamilyen krónikus betegségbe hal bele, általában sok évnyi gyógyszerfogyasztást követően.


Vissza navigálva a békésebb, kevésbé filozofikus vizekre, az esetek túlnyomó részében hosszú-hosszú évek helytelen életmódja szükséges ahhoz, hogy túlsúllyal, esztétikai problémákkal, vagy valamilyen krónikus betegséggel találjuk szembe magunkat. Harminc évesen esetleg gyanítjuk, negyven évesen érezzük, ötven év körül tudjuk. Ismétlem, elég sokáig kell helytelen irányba hajóznunk ahhoz, hogy feltűnjön egy nagyobb szikla. Itt már felötlődhet bennünk az életmódváltás aktualitása.


Amikor az ember hirtelen érzékeli a kisebb vagy nagyobb problémát, türelmetlenül, kapkodva keresi a megoldásokat. Sajnos, és ez korunk sajátja, nagyon ritkán bukkan valós megoldásokra. De még ha rájuk bukkan is, egyszerűen túl türelmetlen ahhoz, hogy kitartóan ellenkormányozzon. Ha valaki húsz év alatt felszedett tizenöt kiló túlsúlyt, és egyik napról a másikra, egy új szerelem vagy a kardiológus által inspirálva szeretne megszabadulni tőle, akkor valószínűleg ezt most, azonnal szeretné. Hirtelenjében gyökeresen megváltoztatja táplálkozását. Ha eddig nem tette, vadul sportolni kezd, és a legkülönfélébb diétákba fog. Csakhogy a dolgok nem így működnek! Egyszerűen nem logikus, hogy húsz év butaságát egy háromhetes kúrával helyre tudjuk állítani. Anyagcserénk, bélflóránk, de ne menjünk messzebb, viselkedésünket alapjaiban meghatározó szokásaink nagy lendülettel visznek minket tovább a megszokott úton! Akaraterő vs. évtizedek szokásai – ez bizony egyenlőtlen küzdelem. (Titánium-akaratúak kivételek.)


Amikor valaki nagy lendülettel fogyókúrázni kezd, leteszi a pizzát, a kólát meg a gumicukrot, a teste pánikba esik. Te jó ég, megint itt az éhínség! (Mint annyiszor az elmúlt sok-sok ezer évben.) Az ilyesfajta kúrák során rendszerint nem csak a szénhidrátok, de a fehérjék, zsírok, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége is csökken. A tápanyagok megvonásával az ember értelemszerűen veszít a tömegéből, hiszen mérhető mennyiségű izmot, sót illetve vizet veszít. Ha szerencséje van, és fiatal, esetleg kicsit mozog, akkor valamennyi zsírt is. De az ilyesfajta kúrák alapvetően sejtjeink éheztetését, tápanyaghiányát jelentik. Amint véget ért a kúra, mert letelt a három hét vagy lement hat kiló, az ember csorgó nyállal veti rá magát újra a pitére. Ha kiművelt, akkor a teljes kiőrlésű ilyen-olyan gabonára. (Szinte mindegy egyébként.) Ekkor a szervezet fellélegzik: huh, vége az ínségnek, jó, hogy túléltük, mindenesetre ezek szerint úgy tűnik, az éhínség még ma is valós veszély! Semmi gond, mi majd annál is keményebben és szigorúbban raktározunk! A legközelebbi ínséges időszakot kétszer akkora (zsír)raktárkészlettel várjuk! Vagyis kettőzött gyorsasággal hízunk vissza, sőt, tovább.


A koplalás alatt elvesztett izomzatot persze nem ennyire egyszerű vissza szerezni, ez bizony nem megy magától. (Ellentétben a zsírraktárak létrehozásával.) Ehhez a mozgáson túl megfelelő mennyiségű fehérje, zsír, vitamin és ásványi anyag kell, amelyek jó eséllyel kiürültek a fogyókúra alatt. Ez eredmény: az eredetinél nagyobb testsúly, sokkal rosszabb muszkli/zsír aránnyal, kevésbé tónusos izomzattal, kiürült vitamin és ásványraktárakkal.


Ha újra fogyózunk, még rosszabb lesz a helyzet. Ha újra, akkor még annál is rosszabb. Ilyenkor az ember már tényleg bármibe bele kapaszkodik, legyen az fogyi tabletta, zsírégető csodaszer, dél-zimbabwei macskagyökér, ima, meditáció, zsírleszívás. Egyre többet költ az egyre rövidebb idő alatt sikert igérő csodaszerekre. Ez általában nem sok jóra vezet. Az életkor előre haladtával, a test anyagcseréjének, energiatermelési mechanizmusainak, hormonműködésének megváltozásával, mondjuk negyven év felett semmiképpen. Egy idő után már a testsúly és az esztétika a legkisebb gond, mert az álmok kergetése, a realitás teljes figyelmen kívül hagyása minden porcikánkat károsan érinti. Itt kezdenek felbukkanni a jelek, amelyek egy idő után össze állnak, alakot öntenek, amire ráakaszthatjuk a „krónikus megbetegedés” táblát.

Az életmódváltás titka: türelem és tudásvágy

A jó hír az, hogy az emberi test működése fel van térképezve. Ha nem is a fitnesz rovatból, de megismerhető. Ez az ismeretanyag bár komlplex, semmiképpen nem komplikált. Egy pici tudásvágy, és az új, a korábbi ismereteinkkel (hogy finom legyek) nem teljesen egyező információk befogadásának képessége szükséges hozzá.


És főleg: türelem. Ha valamit X ideig rosszul csináltunk, mert soha nem tanították vagy mondták, hogy hogyan kellene csinálni, (a lényeg szempontjából ez teljesen mellékes), akkor ép ésszel nem várhatjuk, hogy háromszázad résznyi idő alatt majd minden tökéletesen helyre áll. Ha tizenöt évig tekertük a kormányt rossz irányba, akkor óceánjáró hajónk a maga hatalmas tömegével és lendületével bizony arra tart. Ha két hétig őrült módjára próbálunk vissza fele kanyarodni, ugyan mi történhet? A hajó iránya nem fog jelentősen módosulni. Éppenséggel az is megtörténhet, és meg is történik, hogy már nem tudjuk elkerülni az ütközést. Hogy féktávon belül taposunk a pedálba. No de ez már nem az egészségmegőrzés, hanem a medicína területe.


Ha az ember valós információkhoz jut, és képes azokat befogadni, de legalább is egy „miért ne?” hozzáállással közelíteni azokhoz, és kitartóan halad a korrigált irányba, akkor szép lassan minden változni fog. És nyilván nem kell újabb tizenöt évet várni az egykor volt állapot eléréséhez, mert testünk boldogan tér vissza a természet által megszabott útra és egészséges, fitt állapotába. Változtassuk meg életmódunkat, tegyük szokássá az eleinte újdonságnak tűnő dolgokat, és aztán egy ideig ne foglalkozzunk mindezzel! Tegyük a dolgunkat a világban! Három hónap, fél év, másfél év hamar eltelik értelmes és hasznos munkával. És egyszer csak azt fogjuk észre venni, hogy hopp, mínusz tíz-tizentöt-húsz kiló! Hopp, az idei nyári meg a huszonöt évvel ezelőtti bikinis fénykép között csak a színek élességében van klönbség. Hopp, két éve nem váltottam ki az ilyen-olyan gyógyszeremet.


Az életmódváltás receptje: pontos információk, megértés, szokássá tétel, kitartás és türelem. El sem tudnánk képzelni, testünk mi mindenre képes!


Futó Gábor – hoerapia.hu