fbpx

6 évesen iskola?

A szülők és pedagógusok körében nagy port kavart az a törvény, hogy a hatodik életévüket betöltött gyermekeknek meg kell kezdeniük az iskolát.

Az elmúlt években egyre többen tartották vissza a gyermeküket, attól tartva, hogy megállja-e a helyét az iskolában, vagy esetleg komoly nehézségeket fog okozni mind a gyerkőcnek, mind a szülőnek a kori iskoláa lépés.

Nagyon fontos lenne, hogy az alább felsorolt szempontokat figyelembe véve, körvonalazódjon ennek a döntésnek a következménye, hiszen egy nagyon meghatározó lépcsőről beszélünk a gyermek életében.

Azt mindenki érzi, hogy nagyon fontos, hogy a gyermeke iskolakezdése sikeres legyen, és abba a bizonyos pozitív spirálba kerüljön, aminek az útja a következő:

  • Ha jók a képességei, nagy előnnyel kezdi az iskolát.
  • Könnyen tanul meg olvasni, írni, számolni.
  • Ha jól, olvas, ír, számol, akkor könnyen, gyorsan tanul.
  • Sikeresen veszi az akadályokat, szívesen jár iskolába.
  • Érdeklődővé válik, megtanulja, hogy a szükséges információkat honnan és hogyan tudja megszerezni.
  • Ezáltal jó jegyeket szerez, biztosított a továbbtanulása, valamint felnőttként a sikeres munkavállalása.

Ehhez a következő dolgokra mindenképpen szükség van:

Előlször is az idegrenszerének érettsége döntő fontosságú, ez azt jelenti pontosabban, hogy a környezetéből érkező ingereket, információkat pontosan értelmezi és dolgozza fel. Sok gyereknek azért vannak tanulási nehézségei, mert az őt érő ingereket nem pontosan tudja még értelmezni.

Ehhez elengedhetetlen az érzékszervek, valamint az ingerek továbbításáért felelős idegpályák jó működése, melyeket koruknak megfelelő játékokkal és mozgásos gyakorlatokkal lehet edzeni, fejleszteni.

A másik alapvető dolog a beszédészlelés, beszédértés, ami összefüggésben van a hallással, mégis sokkal több annál. Nem elég, hogy hallja, amit mondanak neki, jól is kell tudnia értelmeznie.

A rövid távú memóriának akkor van szerepe, ha a tanító egy hasonló utasítást ad:

„Nyisd ki a macis munkafüzeted a 6. oldalon, és tedd a ceruzád a 3. feladathoz.”

Ahhoz, hogy ezt a három lépcsős utasítást pontosan hajtsa végre, a szeriális memóriájára (sorrendiségre) is szüksége van, hiszen nem mindegy, hogy a gyerek melyik munkafüzetet nyitja ki, és a hatodik oldalon a 3. feladathoz lapoz, vagy a 3. oldalon a 6. feladathoz.

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudunk olyan verset, melyet gyerekkorunkban tanultunk meg, és bármikor el tudjuk mondani. A hosszú távú memória a tanult információk elraktározásához, és későbbi előhívásához szükséges, hogy ne csak másnap emlékezzen a gyerek arra, amit hallott. Verstanulásnál és a tananyag megtanulásánál is erre van szükség. 

A vizuális, differenciálásnak az egyforma – különböző felismerésében van nagy jelentősége, hogy ne forduljanak elő betűcserék a szimmetrikus betűknél (d-b, b-p, q-p).

Ennek felismerését a jó térbeli tájékozódás, valamint az oldaliság (jobb-bal megkülönböztetése) is segíti, azaz az irányokban való magabiztos tájékozódás.

Ha ezt elsajátította, tehát jól tájékozódik a környezetében és kialakult a jobb-bal oldal megkülönböztetése, akkor az sem okoz gondot, hogy merre áll a betű szára.

A következő fontos pont a testséma, a saját testen való eligazodás, annak ismerete azért fontos, mert a gyerek először a saját testén tanul meg eligazodni, majd később ehhez képest tájékozódik a környezetében.

A finommotorikus ügyesség az írástanuláshoz nagyon nagy előny. Bár tudjuk, hogy a kéz csontosodási folyamatai még zajlanak ebben a korban, az ujjpercek csontosodása kb. 11 éves korra fejeződik be, de általában 7 éves korra kifejlődik a kéz olyan mértékű ügyessége, ami lehetővé teszi az írástanulást.

Ennek ellenére a hat évesek zöme egész ügyesen bánik a ceruzával, a tapasztalatok alapján pedig a lányok élveznek előnyt ebben a fiúkkal szemben.

Figyelem – koncentráció 

Fontos, hogy a figyelme egyre hosszabb ideig irányítható legyen (ez 6 éveseknél 10-15 perc). Ellenkező esetben a fentiekben eddig feldsorolt dolog megléte is kevés. Ha az órán oda tud figyelni a gyerek, akkor otthon a házi feladatnál már csak ismételnie kell, hiszen a tananyag nagy részét már megjegyezte. Így sokkal rövidebb ideig tart a lecke elkészítése.

Jóval nehezebb dolga van annak, aki már az iskolában sem figyel, nem emlékszik semmire, otthon nehezen összpontosít a tanulásra. Ezek a gyerekek órák hosszat ülnek a lecke felett, valójában azonban nem tanulnak, csak szenvednek.    

Ezekből egyértelműen látszik, hogy hat évesen kezdeni az iskolát két dolog miatt is nehezebb. Az egyik a figyelem rövidsége, a másik a finommotorikus ügyesség mértéke, ezeknél a képességeknél egy év korkülönbségnek is nagy jelentősége van.

Ettől az évtől a pedagógusnak nagy szerepe van abban, hogy ezeket figyelembe vegye.

Az óvodapedagógusoknak, és szülőknek pedig az a feladatuk, hogy a lehető legtöbb lehetőséget megteremtsék arra, hogy a gyermekük képességeit a lehető legjobb mértékben fejlesszék.

Amennyiben jól kihasználjuk az első néhány évet, akkor nem kell az iskola előtti utolsó évben kapkodni, esetleg hiánypótló foglalkozásokra járni. Mindenképpen arra kell összpontosítani, hogy ezek minél játékosabb és sok mozgást igénylő formában valósuljanak meg, mert a gyerkőcökben így alakulnak ki leggyorsabban a megfelelő iskolára is felkészítő képességek.

Farkas Eszter
TSMT terapeuta

Több ezer hallgatónk döntött már, úgy hogy elfogadja a segítséget, a tudást. Több, mint 2000 értékelés érkezett a kurzusokra. Csatlakozz az Integratív Medicina Egészségklubhoz!

ZOONO - A fertőtlenítés új technológiája

Címlapkép: olia danilevich fotója a Pexels oldaláról

További bejegyzések

Gyógynövények

7 legjobb gyógynövény cukorbetegség ellen

A természetben sok olyan gyógynövény található, amelyek segíthetnek cukorbetegség esetén, szabályozzák az anyagcsere folyamatokat. Napi folyadékszükségletünk egy részét, megelőzés céljából, vagy kiegészítő terápiaként fedezhetjük ezekre

Tovább »
Előadóink írták

Jód és az immunrendszer

Bevezető A jód hallatán manapság a legtöbb embernek a jódozott són és a pajzsmirigyen kívül a jód fertőtlenítőszer mivolta szokott még eszébe jutni. Ez külsőleges

Tovább »

További előadások

Sikeres feliratkozás!

Köszönjük!