fbpx

Mikrobiom jelentése – a diéta és a betegségek kapcsolata

A mikrobiom kifejezéssel egyre gyakrabban találkozhatunk az egészséggel, életmóddal, diétával foglalkozó cikkekben. Jelentőségére az elmúlt években megjelent, és napjainkban is zajló kutatási eredmények hívják fel a figyelmet. A mikrobiom jelentéséről és az egészségünk megőrzésében betöltött szerepéről dr. Tamássy Klára belgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa nyilatkozott.

Mikrobiom – mit jelent?

A bélrendszerben több, mint 100 milliárd mikroorganizmus – baktérium, vírus és gomba – él. Ezeket együttesen bélrendszeri mikrobiótának nevezzük. A mikrobióta sejtekből áll, a sejtekben pedig megtalálható a DNS, aminek egy meghatározott szakasza a gén. A mikrobióta sejtjeinek génállományát nevezzük mikrobiomnak.

Bélbaktériumok szerepe az emésztésben

A bélben élő baktériumokról eddig is tudtuk, hogy fontos szerepük van többek közt az emésztésben, a tápanyagok megfelelő felszívódásában, K-vitamint és egyéb védő anyagokat termelnek a szervezet számára.
„Az emésztés folyamata a szájüregben kezdődik, ahol a rágás közben a nyálban lévő enzim megkezdi az étel lebontását. A nyelőcsövön áthaladva a gyomorba, majd a vékonybélbe, és a vastagbélbe kerül az elfogyasztott étel. Útja közben a gyomorsav és számos hasnyálmirigy által termelt enzim végzi az adott tápanyag – a fehérjék, zsírok, szénhidrátok – lebontását. Azonban nem tudnak mindent, amit elfogyasztunk kizárólag a gyomorsav és az enzimek lebontani. A táplálkozás során a bélrendszerbe került rostok emésztésében a bélben lévő baktériumok vannak segítségünkre. Ahogyan az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak, szerepük azonban jóval túlmutat ezen.”

„Minden betegség a belekben kezdődik.”

Hippokratész már időszámításunk előtt írt a bélrendszer jelentőségéről, a betegségek kialakulásában. Arra azonban egészen a 21. századig kellett várnunk, hogy a tudomány a baktériumok betegségeket okozó hatásán túl meg- és felismerje a jótékony baktériumok szerepét egészségünk megőrzésében. A genetikai vizsgálatok ugrásszerű fejlődésével pedig még többet tudhatunk meg a mikrobiom fontosságáról.

A mikrobiom megismerése

A genetikai vizsgálatok lehetővé tették, hogy még jobban megismerjük a mikrobiom összetételét – magyarázza dr. Tamássy Klára, aki 2012-ben maga is részt vett azon a Párizsban rendezett kongresszuson, ahol amerikai és európai kutatók először számoltak be a mikrobiom genetikai vizsgálatokkal kapcsolatos eredményeikről. Ma már tudjuk, hogy a bélben élő baktériumok szerepe jóval túlmutat azon, amit korábban ismertünk.
  • Megismertük az első 1000 nap fontosságát egy ember életében. A kisgyermekben ugyanis hároméves korára fejlődik ki a felnőttekre jellemző, komplex mikrobiom. Kialakulásában szerepet játszik többek közt a környezet, a gyógyszerek, különösen az antibiotikumok és természetesen a táplálkozás és az anyatej.
  • Tudjuk, hogy a bélrendszerben élnek az energiatermelésben résztvevő és védőgátat képező baktériumok.Utóbbi összetétele és a zsírmáj, elhízás, agyulladásos bélbetegségek kialakulása közt összefüggést állapítottak meg.
  • Ismerjük a táplálkozás szerepét a bélflóra megváltozásában. A Nature folyóirat2014-ben megjelent vizsgálata döbbenetes felfedezést közölt arról, hogy az állati eredetű zsírokban gazdag étkezés mellett emelkedik – a zsírt lebontó – epét toleráló baktériumok aránya a bélrendszerben. A hüvelyesek megnövekedett fogyasztása pedig egy másik baktériumfaj számának emelkedését eredményezi.
  • Az étrendünk táplálékot jelent a mikrobiom számára is. A nagyrészt a vékony- és vastagbélben élő baktériumok anyagcseréje során pedig olyan anyagok keletkeznek, amelyek a mi szervezetünkre, egészségünkre is hatással vannak.

Mikrobióta bél-agy tengely

A Nature Reviews Microbiology folyóirat 2018-ban közölte azt a kutatást, mely szerint a bélbaktériumok összetétele az emberi viselkedésre, az agyi funkciókra is hatással van.A kutatók szerint a viselkedés befolyásolása is az említett anyagcsere melléktermékek hatására következik be. Az immunsejtek a bél falában folyamatos kapcsolatban állnak a mikrobiommal, az itt lezajló kedvezőtlen változások pedig így az egész szervezetre hatással lesznek. Megnő a funkcionális bélbetegségek, az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, az inzulinrezisztencia kockázata.

A nem megfelelő táplálkozás tönkreteszi a mikrobiomot

A bélbaktériumok tehát táplálkoznak, anyagcseréjük pedig olyan anyagok képződésével jár, melyek közül mindegyiknek megvan a maga funkciója. Vannak többek közt ecetsav vagy vajsav termelő baktériumok is. Ezek hasznos, a szervezetünk egészséges működéséhez fontos anyagok. A vajsav például többek közt a vastagbél-nyálkahártya sejtjei számára biztosít energiát és megelőzi az áteresztő- bél („leaky gut” néven is ismert) kialakulását. Ha nem tápláljuk megfelelően a belek falát bélelő sejteket, akkor nem tudják megvédeni a szervezetünket a külvilágból érkező káros anyagokkal szemben sem.A helyileg kialakuló gyulladás hasmenést, székrekedést, fájdalmat, fokozott gázképződést eredményez. Idővel a bélfal károsodik, áteresztővé válik, így olyan anyagok is átjutnak rajta és a keringésbe kerülnek, amelyek különböző betegségeket okozhatnak.

A mikrobiom diéta

A feldolgozott élelmiszerek fogyasztása, a rostszegény táplálkozás és a túlzásba vitt antibiotikum használat mind negatívan befolyásolja a bélflóra összetételét. Felborítja az egyensúlyt, egyes baktériumfajok túlzott mértékben elszaporodnak, ami számos kedvezőtlen hatást indít el a szervezetünkben. Dr. Tamássy Klára szerint a kutatások eredményei egyértelműen a tudatosan kialakított táplálkozás fontosságára irányítják a figyelmet. Az alapanyagok helyes megválasztása, a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozás egészségünk megőrzésének feltétele.
Forrás: allergiakozpont.hu
Több ezer hallgatónk döntött már, úgy hogy elfogadja a segítséget, a tudást. Több, mint 2000 értékelés érkezett a kurzusokra. Csatlakozz az Integratív Medicina Egészségklubhoz!

További bejegyzések

Táplálékkiegészítők

Az egészségünk kapuja zöldre van festve

1996-ban történt Velem, hogy Ausztriában jártamkor bevezettek egy üvegház szerű építménybe. Az üvegcsövekben lévő folyadékból növények nőttek ki. Ezek szárairól paradicsom, uborka és sok más

Tovább »

További előadások

Sikeres feliratkozás!

Köszönjük!