Barion Pixel A gyömbér 10+1 mellékhatása, melyről tudnod kell — Integratív-Medicina

A gyömbér 10+1 mellékhatása, melyről tudnod kell

A gyömbérnek tényleg van mellékhatása? Kérdezheted most csodálkozva. Hiszen a csípős ízű gyömbér egyre kedveltebb fűszer és gyógynövény. Éppúgy használják fogyni vágyók, mint gyógyulni vágyók, és mindazok, akik egzotikus ízekre vágynak.

Bár a gyömbér mellékhatásai jórészt a túladagolásból fakadnak, nem árt, ha tisztában vagyunk ezekkel, mert egyik-másik mellékhatás igen sok kellemetlenséget okozhat.

Az ázsiai konyha kedvelt fűszere már az ősi indiai gyógyászatban (Ayurveda) is számos betegség kezelésére volt használatos.

És így van ez napjainkban is, hiszen sokan az egyik legfontosabb egészségmegőrző ételként, ha úgy tetszik, táplálék-gyógynövényként, sőt superfoodként tartják számon.

Mindez némileg ellentmondásnak, sőt, akár lehetetlennek is tűnhet, hiszen a gyömbért inkább pozitív hatásairól ismerjük, mint mellékhatásairól.

A gyömbér mellékhatásai

  1. Vérhígító hatású, ezért erőteljes vérzést okozhat

Vérzékenység, illetve vérzéses állapotok, például havi vérzés idején használata nem javasolható. Vérhígító hatása fokozhatja a vérzés erősségét. A vörös here, a fokhagyma, a ginzeng és a szegfűszeg tovább fokozhatja ezt a hatást.

Éppen ezért vérhígító gyógyszerekkel sem ajánlott együtt fogyasztani. A vérzéses állapotok pedig (a normál havi vérzés kivételével) orvosi ellátást igényelnek.

2. Erőteljesen csökkentheti a vércukorszintet

A fogyókúrázóknak jól jöhet, ha nem ingadozik a vércukorszintjük, így elkerülhetik az éhségrohamokat, és könnyebbé válik a diéta betartása. Ebben a gyömbér segítséget jelenthet, de be kell tartani az adagolást.

A vércukorszintre gyakorolt kedvező hatása segítséget jelenthet a diétával még karban tartható cukorbetegség esetén. Ám a cukorbetegségre szedett gyógyszerekkel egyidejűleg történő alkalmazását kerülni kell, mert könnyen hipoglikémiát okozhat, vagyis a vércukorszint túlzott csökkenését idézheti elő.

3. Szívbetegek állapotát ronthatja

A nagy mennyiségű gyömbérről kimutatták, hogy súlyosbítja a különféle szívbetegségeket.

4. Vérnyomásproblémákat okozhat

Bár a kutatások a gyömbér vérnyomáscsökkentő hatására kevéssé fókuszálnak, azt kiemelik, hogy vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedése mellett nagymértékben csökkenti a vérnyomást a túl sok gyömbér fogyasztása. Ez megnyilvánulhat például erős szédülésben is.

Ráadásul mindez a szívverés szabálytalanságához vezethet, amely hosszabb távon súlyosbíthatja a szívbetegségeket.

5. Gyógyszerkölcsönhatásokat okozhat

Különféle gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphet, illetve felerősítheti hatásukat. Szívgyógyszerekkel, vérnyomáscsökkentőkkel, vérhígítókkal és vércukorszintet csökkentő gyógyszerekkel együtt ne alkalmazzuk.

6. Hasmenést okozhat

Nagyobb mennyiségben  a gyömbér hasmenést is okozhat, mivel emésztésserkentő hatású, és felgyorsítja a táplálék áthaladását az emésztőrendszeren.

7. Várandósság és gyermekágy idején óvatosságot igényel fogyasztása

Bár a várandósság idején jelentkező reggeli hányingert hatékonyan csökkentheti a hideg gyömbértea, egyes kutatások felhívják a figyelmet, hogy vetélést is okozhat. Várandósság idején fogyasztása gyomorégést és refluxot is okozhat.

Nagyobb vérveszteséggel járó szülést követően fogyasztása a gyermekágy idején is kerülendő.

8. Emésztőrendszeri panaszok

A gyömbér, mint általában a fűszernövények, emésztésjavító hatású, túlzásba vitt fogyasztása épp az ellenkező hatást válthatja ki. Böfögést, gyomorégést és felfúvódást is okozhat.

Stimulálja az epehólyagot, fokozza az epe kiválasztását is, mely epehólyag-gyulladás és epekő esetén egyáltalán nem előnyös.

Éhgyomorra fogyasztva a gyömbérben található gingerol emésztési zavart és gyomoridegességet, gyomorgörcsöt is okozhat.

Ezekre megoldást jelenthet, ha a kapszula formájában fogyasztjuk a gyömbért, de a napi maximális adagot így sem szabad túllépni.

9. Alvásproblémák

Reggel a gyömbértea remek alternatívát jelenthet a kávéval szemben, mert frissít és felébreszt.

Ugyanez a hatás az esti órákban már nem kívánatos, mert erőteljesen megnehezíti az elalvást.

10. Allergia

A gyömbér irritálhatja a szájüreget, ami nem egyenlő a csípős íz okozta érzéssel. Ez egy allergiás reakció, mely együtt járhat kellemetlen szájízzel, a száj duzzanatával, a száj nyálkahártyájának és az ajkak körüli bőr, valamint a fülek bizsergésével, viszketésével is. Itt is segíthet a kapszulás forma, de nem minden esetben.

A gyömbér elfogyasztása további allergiás reakciókat is okozhat, melyek közül a leggyakoribbak a kiütések, de bőrgyulladás, bőrpír és szemviszketés is kialakulhat, illetve egyéb megnyilvánulási formák is lehetségesek.

+1 Húgysavszint emelkedése

Bár a kurkumás gyömbértea, illetve a kurkuma és gyömbér fűszerként történő párosítása igencsak egészséges, így együttesen emelik a húgysavszintet. A húgysav az ízületekben lerakódva köszvényt, a vesékben felhalmozódva pedig vesekövet okozhat.

Ezért akiknek a kórtörténetében vesekő vagy köszvény előfordult, érdemes kerülni vagy minimalizálni a két gyógynövény együttes fogyasztását.

Jó egészséget kívánok!

M. Szikora Hilda, fitoterapeuta

Forrás: gyogyfuveskertem.hu

Több ezer hallgatónk döntött már, úgy hogy elfogadja a segítséget, a tudást. Több, mint 2000 értékelés érkezett a kurzusokra. Csatlakozz az Integratív Medicina Egészségklubhoz!

Asztrológia konferencia 05.29

További bejegyzések

Egészséges receptek

Manduella receptek

Ahogy a Viva Naturától már megszokták, minden általuk gyártott, vagy jelen esetben, forgalmazott termékek ellenőrzött forrásokból származnak, prémium minőségű hatóanyag tartalmú alapanyagok. Miután megismerkedtek a

Tovább »
Gyógynövények, hatóanyagok

Bodorrózsa tea, a teák Királynője

A Cistus creticus (bodorrózsa, cisztusz rózsa, rózsaszín sziklarózsa) a szuharfélék családjába és a mályvavirágúak rendjébe tartozó, cserjés növényfaj. Származását tekintve a mediterráneumban őshonos. Virága általában

Tovább »

További előadások

Dr. Darnói Tibor-Test – Lélek – Szellem

“Ismereteimnek köszönhetően megadatott, hogy ugyanazt a problémát több oldalról közelítve értelmezhessem. Egybefonódva ötvöződik a klasszikus orvoslás a komplementer medicinával, a fizikai test kezelése a lelki-szellemi

Tovább »

Sikeres feliratkozás!

Köszönjük!

Itt tudsz csatlakozni az ingyenes előadásokhoz!

Itt tudsz csatlakozni az ingyenes előadásokhoz!