Az Integratív Medicina küldetésének érzi, hogy a hasonló gondolkodású, egészségtudatos emberek számára teret teremtsen a találkozásra. Napjainkban jelentősen megritkultak az olyan lehetőségeink, ahol hasonló érdeklődési körű emberekkel találkozhatnánk, ismerkedhetnénk, egymás által inspirálódhatnánk.
Tudjuk, hogy nem megy egyik napról a másikra, hogy egymástól messze élő, látszólag idegenekkel összhangot teremtsünk, és a pandémia is csak még jobban beszűkítette a lehetőségeinket, így egy egyszerű ötlettel álltunk elő: Sétálj Velünk!
Az első ilyen közösségi kezdeményezésünk, és egyben az önkénteseink első szervezése az országos séta volt. A saját lakóhelyéhez közel a szervezők megálmodtak egy szép séta útvopnalat melyekre lehetett jelentkezni, így a közös séta alkalmával szép helyeken járva élvezhették egymás társaságát séta közben.
Az online lehetőségeket kihasználva egy Zoom link biztosította, hogy a különböző helyek kapcsolódhassanak egymással is ha szeretnének, és megmutathassunk mindenkinek a számunkra kedves látnivalókat.
Szeretnék a következő képsorokkal bemutatni azon helyszíneket, ahol együtt sétálhattunk!
Bízva abban, hogy a következőre már te is velünk tartasz!
[supsystic-gallery id=1]