Mielőtt bármilyen diszkomfortos téma tárgyalásába bele fognánk, szögezzük le: gondolataink, szavaink, (pláne a szó szoros értelmében materializálódott, azaz leírt véleményünk) formálják, létrehozzák a fizikai valóságot. Mégis, legyen a téma bár egészség vagy világpolitika, legelőször is látnunk kell, hogy mi a tényleges helyzet, legyen az bármilyen kellemetlen is. Hogy mit szeretnénk, az egy dolog, de hogy el is jussunk oda, tudnunk kell, hogy mi van. Ha például az egészségünkről van szó, mindenekelőtt tisztában kell lennünk anyagcserénk, érfalaink, bélflóránk, keringésünk stb. tényleges állapotával ahhoz, hogy reális alapokról vághassunk neki a kívánatos valóság megteremtésének. A filozófia nyelvén szólva, ne keverjük össze a sollen-t és a sein-t! Az eddigi emberi történelem természete.
Semmi nem a véletlen műve
Ami a világpolitikát és -gazdaságot illeti, az van, hogy az emberiség ismert történelme háborúságok és válságok, valamint a béke és stabilitás váltakozó sorozata. Érdemes ízlelgetnünk a gondolatot, hogy történelem eseményei szinte sosem álltak a szerencse befolyása alatt. A történelem nagy eseményeit nem a sors vak kezei formálták, hanem azokat az aktuálisan legerősebb katonai, politikai erők szándékai irányították. Napóleon bele futott az orosz télbe, és befagyott a katonái hátsó fele – ugyan már! Ezt így általános iskolában sem volna szabad tanítani! Józan ésszel el tudja valaki képzelni, hogy az ismert történelem egyik legnagyobb hadvezér-géniusza, aki minden hadjáratára kocsiszámra vitette a könyveket, és élete során átlagosan napi négy órát aludt, hogy azokat el is tudja olvasni, nem nézett utána annak, hogy Oroszországban télen kell a meleg bakancs? Szó nincs róla. A háborúhoz pénz kell. Ez a pénz a hadjárat elején rendelkezésére állt, aztán változott a politikai helyzet, egykori szövetségesei elzárták a pénzcsapot, és – ennyi.
A nagy világpolitikai események a történelem során mindig is a legerősebb szereplők érdekei mentén alakultak. Különlegesen fanyar ízt ad a dolgoknak, hogy a történelem alakítása mindig a győzteseké. Így volt ez a fáraók idejében, és így van ez ma is. Vajon, ha a világháborút a náci Németország nyeri meg, Ünnepelnék -e Európában a partraszállást, vagy Oroszországban a győzelem napját? Nem, minden bizonnyal a német hadsereget és a német politikai vezetőket övezné személyi kultusz. Egy szóval a történelem megrengethetetlen igazságait érdemes erősen kritikus szemmel, a fentiek fényében vizsgálnunk.
A XX.-XXI. század eseményei, főként pedig a gazdasági események esetében a „programozott” kifejezés sem túlzó. Minden háború és minden válság a lapok újra osztásáról szól. Új országhatárok, új erőviszonyok, és főleg, új tulajdonosi struktúra. A háborús/gazdasági válság sújtotta időszakok és a „normál” korszakok ciklikusan, és programozottan váltják egymást, és valahogy mindig ugyanaz a kör (uralkodók, nemesség, illetve újabban a hatalmas nemzetközi cégcsoportok és pénzügyi szervezetek; mára: kvázi államok) jönnek ki győztesen a történtekből. Ez már rég nem az összeesküvés-elméletek asztala. A fenti állítások kőkemény tényekkel igazolhatók, és tulajdonképpen ma már senki által nem vitatottak.
Ha tehát a katonai konfliktusok és a válságok az „aratásról” szólnak, adódik a kérdés, hogy mekkora az esélye, hogy újra bekövetkeznek? Avagy, mekkora az esélye annak, hogy többet nem következnek be? Megengedőbben: mekkora a valószínűsége annak, hogy majd egyszer, nagyon sokára következnek be? Ma, a „normál” gazdaság időszakában igazából senki nem hiszi, hogy a közeljövőben valami igazán kellemetlen dolog (gazdasági válság, háború) történhet. Persze, a Közel-Keleten szörnyű dolgok történnek, Irán is mocorog. A két Korea és Japán, az USA és Kína egymásnak feszül; Venezuelában áram hiányában kőkorszaki állapotok uralkodnak, Bolíviában polgárháborús helyzet van – de hát mindez bennünket itt nem érint, ugyebár. De nézzünk csak körül Párizsban! Ha az aktuális párizsi képsorok Közép-Afrikában készültek volna, az európai ember arroganciájával sajnálkozhatnánk, na igen, ilyen ez a harmadik világ! Tiszta Bolívia! Csakhogy ez már Európa szíve, 2019!
Az emberek azt hiszik, hogy őket mindez nem érinti, mert nem tudják, hogy melyek a valós tények. És nem is akarják tudni, mert nagyon kényelmetlen lenne. És szelektíven válogatott hírekkel, gazdasági adatokkal, valamint a „normál” gazdaságban nagyon is reális ok-okozati eseményekkel meggyőzik magukat arról, hogy minden rendben van, és (legalább is az ő házuk táján) minden rendben is marad. Kétségtelen, hogy amíg ezt a társasjátékot játsszuk, és minden normális keretek közt folyik, addig ennek a játéknak a hátoldalán írt játékszabályok az érvényesek. Ezek szerint pénzünk (legyen bár nyomtatott papír vagy tisztán elektromos) ér valamit: vehetünk rajta kenyeret vagy üzemanyagot. A részvény ennyit meg ennyit ér. Ha baj van, a biztosító fizet. A szívgyógyszert és az MR vizsgálatot az állam állja, a tűzoltó pedig kijön, ha a macska fent ragadt az ereszen. Ebben a realitásban annak van igaza, akinek vastagabb az (elektronikus) pénztárcája; ez általában el is dönti a vita vagy a beszélgetés sorsát.
Az elvek nem változnak a történelem folyamán!
Ám, ha pusztán a természettudományos érdeklődés által vezérelve, de mégis kíváncsiak vagyunk a másik társasjáték szabályaira is, tehát arra, hogy hogyan mennek a dolgok háború és válság idején, nosza, semmi akadálya, ezt is megtudhatjuk. Vajon ilyenkor, amikor az állam csődbe jutott, a fizetőeszköz semmit nem ér, a gazdaság leáll, a boltok polcai üresek, nincs üzemanyag, nos, akkor vajon kinek van igaza? Érdemes kicsit utána nézni, hogy ilyen helyzetekben ki tudja érvényesíteni az akaratát… Ez a bizonyos másik szabálykönyv ugyanis megismerhető. Az, amely leírja, hogy hogyan zajlik az élet válságban és háborúban. Ha kicsit keresgélünk, láthatjuk, hogy kiváló anyagok érhetők el „megtörtént” illetve „teoretikus” kategóriában egyaránt. Nagyon érdekes elemzések olvashatóak a délszláv háború vagy az argentin államcsőd során alkalmazott „játékszabályokról”, a venezuelai állapotokról, vagy akár arról a fiktív helyzetről, amikor egy földrészen megszűnik az áramellátás. No igen, az egyik régen volt, a másik messze volt, a harmadik messze van, a negyedik meg fikció. Csakhogy eleddig erről szólt az emberi történelem…
Vajon van -e okunk alappal feltételezni, hogy eztán másként alakul a történelem? Mert mondjuk a jelenlegi, a Föld anyagi javainak elsöprő részét birtokló, minimális kisebbségben egyszer csak felébred az etika és az erkölcs érzése. Az igazságosság iránti vágy. A vágy, hogy az emberi társadalom minden tagja szabadon éljen! És az emberiség legnagyobb feladata a csillagközi tér meghódítása legyen! Tegyük fel, hogy gazdasági és geopolitikai irányokat megszabó erők egyszer csak félre dobnak minden eddigi elvet, mely eddig vezérelte őket. És hirtelenjében lemondanak a fegyver- és gyógyszereladásból, vagy a pénzügyi trükkökből származó extra profitról, hogy aztán, merő altruizmusból a Föld minden lakosa számára elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű élelmiszert, vizet, működőképes gyógymódokat és a legmagasabb szintű oktatást stb. biztosítsanak.
Ez így logikus? Másképp kérdezve: ezt látjuk? Ma bolygónkon minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a fegyverkezés. Még a magánszemélyek által vásárolt fegyverek száma is megdöntött minden korábbi rekordot. Olyan államok, akiket elvileg saját alkotmányuk „tilt le” a hadsereg, mint olyan működtetéséről, soha nem látott mértékben fegyverkeznek, egykori halálos ellenségeik jóváhagyásával, sőt, bátorítására! (Lásd Japán és az Egyesült Államok.) A nagy katonai szövetségi rendszerek mindent megtesznek, hogy bővítsék befolyásukat. Ha egy ország kicsit is hezitál, azonnal lángba borul! (Lásd Ukrajna!) Szinte minden hónapra jut egy esemény, (katonai repülőgép lelövése – Oroszország, Törökország; olajszállító megtorpedózása – Irán, Egyesült Államok stb.), ami a „hú, majdnem!” kategória. Ezek az események látszólag messze vannak, de csak látszólag! A jelenlegi, szövevényes szövetségi rendszerek eredményeképpen X országnak nemzetközi jogi kötelezettsége hadba lépni a Föld másik felén található Y ország ellen, ha az (vagy annak valamilyen kontrollálatlan árnyék-szervezete) agressziót követ el a szintén a világ végén található Z országgal szemben. Hajszoljuk bár a profitot, bámuljuk a hipnotikus tőzsdei jelentéseket, vagy virágfüzérrel a hajunkban vonuljunk ki a természetbe, ezek a tények, ez a realitás!
Csendes pánikban a nagyhatalmak
Ami a gazdasági mutatókat illeti – bűvésztrükk. Ha a gazdasági mutatók mutatnának valami valósat, soha senki nem lepődött volna meg a gazdasági eseményeken. Akkor nincs hiperinfláció, államcsőd, elszálló frankhitelek és így tovább. Illetve, ha van is, mert azok – teszem azt – egy ellenállhatatlan fizikai vagy matematikai törvényszerűségből erednek, senki nem lepődik meg annyira, hogy kétségbeesésében leugorjon a nyolcvanadik emeletről. Pontatlanul és igazságtalanul fogalmaztunk: a gazdasági mutatók a „normál” társasjáték játékszabályai közt valóban reálisak, tehát ebben az értelemben mégiscsak mutatnak valamit. De semmit nem mutatnak arra az esetre vonatkozóan, amikor egyik napról a másikra (mert ez mindig így történt) kicseréljük a játékot egy másik játékra, mondjuk a válság és a hiperinfláció nevűre. A mai európai ember számára mindez csak egy kétoldalas lecke a gimis történelem könyvekből. Egy-két ábrával, amit anno ugyanúgy kipingáltunk a könyvben, mint ahogy azt Luxemburgi Zsigmond portréjával tettük pár évvel korábban. A mai ember számára mindez egyszerűen meghaladja a képzelőerőt.
Egyetlen konkrét, távolinak tűnő, ám számunkra nagyon is releváns példa. Kínában lassan túlfújják a lufit – ezt, ugyebár minden újságolvasó ember tudja. Az USA ráadásként elzárta a pénzcsapokat (lásd a gazdasági „háború” és a Huawei-ügy), tovább fojtogatva Kínát. No és? Mi közünk nekünk ehhez? Akkor majd maximum más országból veszünk telefont meg okosórát, úgyis cserélni kell kétévente. Nos, azért nem árt, ha tudjuk, hogy a Németország legnagyobb autógyára felfoghatatlan összegeket fektetett be Kínában, természetesen hitelből. Ezt a hitelt az ország legnagyobb bankjától, a Deutsche Banktól kapta, amely mögött értelemszerűen a nemzeti jegybank áll. Ha a kínai elit elveszíti bevételei jelentős részét, vagy bármely más okból meggyöngül a hatalma, (lásd Hongkong), meglehet, hogy az egyébként sok szempontból rendkívül heterogén ország darabjaira esik. Nagyon sok fajsúlyos geopolitikai szakember ezzel kész tényként számol. Pusztán a gazdaságnál maradva, az is lehetséges, hogy a mesterséges és látszólagos növekedés fújta lufi egyszer csak kidurran. Vagy fordítva, Kína növekszik és virágzik: ez esetben egy darab európai benzines vagy dízel autót nem fog vásárolni, lévén elektromos autógyártás tekintetében gyakorlatilag már most önellátó. Akárhogy is a német autógyár bukja a befektetéseit, magával rántva a DB-t és Németországot.
Hihetetlenül hangzik? A DB jó ideje pánikban van, százával zárja be a fiókjait, ezrével bocsátja el az alkalmazottjait. Az autóipari szereplők (gyártók, beszállítók) négynapos munkahétre, három helyett kétműszakos munkanapra térnek át, teljes létszámstop mellett. (Apropó, hogy is áll a hazai autógyárak fejlesztése, bővítése?) Nem verik nagy dobra, de ez már a pánik. Csak ebből az iparágból számtalan további példát lehetne hozni, melyek önmagukban persze minimum vitathatók, vagy sokféleképpen értelmezhetőek. Vagy egyszerűen csak „túl távoliak”. De ha mindezeket rendszerszinten elemezzük és értelmezzük, nagyon is reális opció egy hamarosan bekövetkező globális gazdasági válság. Ennél a példánál maradva: Németország fizetésképtelensége. Ez rövid időn belül vinné magával a teljes eurozónát, és jelentősen érintené az európai pénzügyi rendszer további résztvevőit. Hogy ez mit hozna magával? Mivel itt nem a gyengélkedő Görögországról, hanem Európa gazdasági motorjáról van szó, nagyságrendekkel nagyobb válságot. Hogy egy teljesen aktuális, bár a sajtóban nem különösebben elemzett példát hozzunk: a venezuelai helyzetet. Nonszensz? Venezuela a kőolajban leggazdagabb országa, ahol a 2019-es infláció várhatóan kétmillió százalékos lesz. Ez nem nonszensz??
Lassan itt az “aratás” ideje
A katonai konfliktusokhoz hasonlóan a gazdasági jellegű példákat is a végtelenségig lehetne sorolni – és persze a világ végéig lehetne vitázni rajta. Az analitikai, a kérdést részleteiben megfogni kívánó módszerrel soha az életben nem jutnánk dűlőre, mert a részleteket bármeddig vitathatjuk. Ám ha két lépést teszünk hátra, és egy gondolatkísérlet alaptéziseként elfogadjuk, hogy az emberiség eddigi történelme háborúk/válságok és (új, megváltozott erőviszonyokon alapuló) békés időszakok váltakozása, azt láthatjuk, hogy lassan itt az „aratás” ideje. Ne így legyen. De a háborús előkészületek, a gazdasági mutatók mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy az emberiség a soron következő cunami előtt áll. Kicsit úgy áll a helyzet, mint amikor az európai turista áll a visszahúzódott tenger medrében, és nézi a távolban érkező tajtékot. A helyiek rohannak a hegyre, az állatok láncukat eltépve menekülnek, ő meg csak áll. Legalább már leengedte a kameráját, és figyel, de még ott áll…
Minden kimondott, pláne leírt szó valóságot teremt. Akkor most mindezt erősítjük? A sorok írója, olvasója, és mindenki, aki megosztja a cikket, részt vesz egyfajta teremtésben? Nehéz kérdés… Nézzük a dolgot egy másik oldalról. Ha ezek az események ciklikusak, tervezettek, és gigászi erők állnak mögöttük, akkor e valóságot teremtő erőknek nemigen állhatunk ellen azzal, hogy nem veszünk tudomást róluk. Érdemes kihúzni a fejünket a homokból, kicsit más szemmel körül nézni, hogy lássuk, mi a valóság, amit a komplett emberiség teremtett hosszú-hosszú idők „munkájával” a történelem folyamán. Ne mi legyünk az utolsók, akik észre vesszük a szökőárat!
Ha látjuk, hogy valójában, ténylegesen mivel állunk szemben, fel tudunk rá készülni. Ha fel tudunk rá készülni, drasztikusan mérsékelni tudjuk a hatásait. Ha nagyon sokan tudunk róla, és nagyon sokan felkészülünk, egy egész ország is át tudja vészelni az aktuális vihart. De még egyszer: tudnunk kell, hogy valójában mi zajlik a világban ahhoz, hogy érdemben tudjunk cselekedni. Nagyon is időszerű, hogy az olvasott, látott, hallott híreken alapuló hit világából kilépve, a valós tényeken alapulva szerezzünk tudást arról, hogy mi folyik a nagyvilágban. Gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel teremtsük meg a legjobb világot, de maximálisan álljunk készen a realitás legrosszabb forgatókönyvére is.
Egyrészt: a stressz egészségünk legnagyobb ellensége. Ha készen állunk (értsd: fel vagyunk készülve) a legrosszabbra, egészen nyugodtan dolgozhatunk a mindennapokban, hisz minket nem érhet hidegzuhany. Nincs stressz, nincs oxidáció és szabad gyökök – ez a hosszú és egészséges élet záloga.
Másrészt: a nevetés és a vidámság antistressz hormonokat, és a szervezetünket minden oda nem valótól megtisztító falósejteket termel. Ha az emberiség egyszer csak megtáltosodik, és máról-holnapra felhagy a háborúskodással, és az anyagi javak végtelen harácsolásával, akkor tényleg eljő a béke, a szabadság és a harmónia időszaka. Ezt itt és most alá is írnánk, legyen így! Ha nem így lesz, mi akkor felkészültek vagyunk. Ha így lesz, akkor majd az ilyen, és ehhez hasonló írásokon izomlázasra nevethetjük magunkat. Történelem? Tanuljunk belőle! Ébredjünk fel az álomvilágból, lássuk a dolgokat akként, amilyenek, és akkor így vagy úgy, de mindenképpen nyerünk!
Futó Gábor – hoerapia.hu
