Kimondott szavak

Az ember életében számos olyan esemény van, amit – nagyon szépen megfogalmazva – saját jószántából nem választana. Ezeket a történéseket karaktere függvényében mindenki kicsit másként éli meg, de panaszkodás intézményét többé-kevésbé általánosnak tekinthetjük.  Tudnunk kell azonban, hogy a kvantumfizika és az orvostudomány legújabb eredményei szerint kimondott szavak és gondolatok fizikai és kvantumfizikai szinten is reakciót váltanak ki az agyunkból.

Az agy egy “adó-vevő”

Előbbi esetében arról van szó, hogy az agy egészen rövid (néhány percről van szó!) idő alatt neki áll a kimondott szavak realizálásához szükséges képességek kifejlesztéséhez. Új idegnyúlványokat fejleszt, új idegi összeköttetéseket létesít. A legújabb neurológiai vizsgálatok szerint pedig egészen új idegsejtek is létre jöhetnek, az adott célt, (a kimondott szavakban megfogalmazott parancsot) elérendő. Tehát, amikor az ember a „boldog vagyok”, „elégedett vagyok”, „egészséges vagyok”, „könnyedén meg tudom csinálni” parancsokkal bombázza saját agyát, akkor az az kénytelen a parancsok realizálásához a szükséges mértékben átalakítani magát. Amikor egy boldogtalan, egészségtelen, sikertelen élethelyzettel állunk szemben, tudnunk kell, hogy mindez egy hosszú program gyümölcse. Nem reális, ha azt várjuk, hogy két „egészséges vagyok!” felkiáltással minden azonnal rendbe jöjjön. Már csak azért sem, mert – a példánál maradva – az egészségnek nagyon komoly fizikai előfeltételei vannak. Megfelelő sejtalkotó alkatrészek nélkül nincs miből regenerálni, vagy újjá alakítani az X sérült sejtet, szervet. De a folyamat a kimondott szavakkal indul el, valamilyen irányba. Ami a nem szigorúan vett anyagi fizika, hanem a rezgések világát illeti, a helyzet ugyan ez. Az emberi tudat egy rádió adó-vevőjéhez hasonlatos. A világon számtalan láthatatlan rádióhullám van jelen egyidejűleg, ám mi ebből semmit sem érzékelünk. Ettől persze még ott vannak mindenütt a térben. Ha azonban fogom a rádiómat, bekapcsolom, és egy bizonyos frekvenciára állítom, akkor mindent hallani fogok, ami azon a frekvencián jön. És ha bele hallózok a rádióba, a világ másik felén lévő emberek is hallani fogják, és válaszolni fognak. Így, ha ugyanarra a frekvenciára csavargatom a rádiómat, minden további nélkül beszélgetni tudok a sydney-i rádió amatőrökkel. Meglehet, hogy később aztán postán keresztül kicseréljük az autós kártyáinkat. Vagy az is lehet, hogy repülőre ülünk, és személyesen is találkozunk, ha akkora nagy a barátság. Más szóval a dolognak egészen konkrét fizikai következményei is lehetnek. Ha a kvantumfizika szemléletével nézzük, az emberi tudat egy ugyan ilyen rádió adó-vevő. Gondolatainkkal, de még inkább szavainkkal állítjuk be a frekvenciát.

Gondolatok vs. szavak

Egy apró észrevétel a szavakról, gondolatokról, érzelmekről. A kimondott szavak a legerősebb tényezők az egyenletben. Gondolatainkra vagy érzelmeinkre azonnal, közvetlenül nem tudunk hatni. Az ember biokémiai lény: ha egyszer a noradrenalin nevű vegyület kavarog a szervezetemben, és irányítja az idegrendszeremet, akkor hiába veregetik meg a hátamat, „nyugi, lazíts!”, a dolog mit sem segít, sőt! Haragszom és kész, ne te csak ne nyugtassál! Ami pedig a gondolatokat illeti, ha valaki tényleg megpróbálta már elcsitítani a gondolatait, és mondjuk kerek harminc másodpercig kizárólag egy gemkapocs formájára összpontosítani, tudja, hogy a dolog, nos, milyen szavakat is használjunk? Egész embert kíván… A kimondott szavainknak azonban mindig, minden körülmények közt urai vagyunk! Karácsony este, összegyűlt a család, a gyerek megkapta a Technic legót, és apának meg kell mutatnia, ki is az igazi férfi a háznál. Mindenki más konyakozgat és anekdotázik, míg apa – anyós és após kritikus pillantásai közepette – építi a tizenötezer darabos, félméteres exkavátort. Az utolsó előtti mozzanatnál azonban valami félre sikerül, és a masina darabokra hullik! („Mondtam…!” – szól az após, „Tudtam…” – így az anyós.) Adrenalin, noradrenalin, kortizol az egekben, és az ember legszívesebben ordítana, de még inkább tettleg bizonyítaná be, ahogy akkor is ő itt az alfa. De mivel civilizáltak vagyunk, benyeli a saját mérgét. Nos, ha valaminek, saját szavainknak ebben az esetben is tökéletesen urai vagyunk! Semmi sem egyszerűbb, mint kimondani: „Már megint óriási szerencsém van, amúgy meg, elképesztő jól szórakozom! És alapvetően nagyon boldog vagyok, hogy újra kezdhetem a mutatványt!” Kimondhatom? Ki bizony. Miből áll? Semmiből. Mi lesz a kimondott szavak következménye? Más típusú hormonokat kell termelnie az agynak, jelen esetben antistressz hormonokat. E hormonok semlegesítik az előbbieket, majd átírják az idegrendszert, és voilá!, máris jobb a kedvem, és máris pozitívabbak a gondolataim. A lényeg, hogy a kimondott szavakkal képesek vagyunk irányítani érzelmeinket és gondolatainkat. Ezért, ismételten: a kimondott szavak a legfontosabb tétel az egyenletben. Az emberi tudat tehát egy adó-vevő, mellyel frekvenciánkat állítjuk be. És mindenki számára, aki ugyanerre a rezgésre hangolt, láthatóak vagyunk, és viszont. Ha én a boldogság, az elégedettség és a siker frekvenciáját állítottam be, akkor hogy, hogy nem, csupa olyan emberrel és élethelyzettel fogok találkozni, akik és amelyek ennek a rezgéstartománynak megfelelnek. Pont az az üzletember, pont az az infó, pont az a lehetőség fog rám találni, amire szükségem van. Figyelem: pont az. Tehát, ha én magamat alapvetően etikusnak tartom, és tényleg jobbítani szeretnék a világon, de a saját, helyesnek vélt céljaim érdekében azért hajlamos vagyok a magam javára csalni egy kicsit, akkor bizony pont ilyen alakokkal hoz össze a „sors”. Ilyenkor van az, hogy a sok-sok álszent ügyeskedő a legkülönfélébb ürügyekkel keresztbe-kasul igyekszik a szent cél érdekében kölcsönösen átverni egymást. Ez így működik, ebben nincs pardon. A spirituális irodalom a jelenségre a „bevonzza” kifejezést használja. E kifejezéshez, bár alapjában helytálló, igen sok katyvaszos dolog kötődik, ezért egy tudományos igénnyel megírt cikk esetében használatát mellőzném. De ha így befogadhatóbb, igen, valami ilyesmi. Itt valójában a hangvilla-effektusról van szó, vagyis arról, hogy a 444 Hz-re hangolt hangvilla az ugyanilyen rezgésű hangvillát fogja megszólaltatni, az 500 Hz-eset nem. Vigyázat, az adott rezgéshez közel eső, teszem azt 440 Hz-es hangvilla megszólal, csakhogy a végeredmény elképesztően disszonáns! Nincs veszélyesebb hazugság, mint amiben az igazságot csak egy százalékban ferdítették el…

Szavak – a valóság megteremtésének eszközei?

Ami az egészben a legfontosabb, hogy (a szóhasználatunkkal beállított) rezgésünk határozza meg élethelyzeteinket. Szerencsére az idegrendszer fentebb említett átalakulása, illetve a rezgésünknek megfelelő élethelyzet megteremtése e világban nem azonnali. Ez egyfelől igen hasznos és szerencsés körülmény. Gondoljunk csak bele: augusztus, Balaton part, egy csapat férfi „nézelődik” a söröskorsója mögül. Ha minden gondolatuk, szavuk azonnal valóra válna, tizennyolc év alattiak, illetve hölgyek a strand közelébe nem mehetnének! Ebben a fizikai világban mindannyiunk szerencséjére a rezgésbeli állapotokat csak némi spéttel követi le a fizikai valóság. De, és ez a legfontosabb, minden esetben leköveti! A fentiek alapján, lassú víz partot mos alapon, kimondott szavainkkal létrehozzuk a valóságot. Ha ezt, mint alaptézist elfogadtuk, tovább mehetünk. Íme, a második tétel: szavaink nem a bánatunk, gondjaink, problémáink, nyavalyáink elpanaszolására szolgálnak, hanem a tényleges, fizikai valóság megalkotására! Ne panaszkodjunk, ne elégedetlenkedjünk, ne siránkozzunk! (Abba, hogy a grimasz, a nyögés, a szuszogás, a ciccegés a test „nyelvezete”, e helyütt bele se megyünk…) A mindenre fogékony kis gyerekeket eleve érdemes így tanítani: „Drágám, játsszunk varázslósat! Te vagy a varázsló, és mostantól minden, amit kimondasz, azonnal megvalósul!” Tehát a gyerekeket a nulladik pillanattól le kell tiltani a „nem tudom” kifejezésről és társairól. Gyakori ellenvetés, hogy így az ember hazudik. „Én nem vagyok ilyen, én egyszerűen képtelen vagyok hazudni!” Ha valaki megbetegszik, pláne, ha komoly az ügy, egyszerűen nonszensznek tűnik, hogy haza érve a tükör elé álljon, és minden nap ezerszer elismételje: „egészséges vagyok!” És valóban, lássuk be, ez egyszerűen akkor és ott, nem igaz. Na már most, ha valaki a diagnózissal a kezében végig road-show-za a rokonságot és a baráti kört, és mindenkinek részletesen elpanaszolja, hogy mi a baj, akkor folyamatosan vési és mélyíti ezt a valóságot. Végül meglehet, hogy bele is hal a betegségébe, és büszkén néz le ránk odaátról: „Igazam volt!” Így is lehet. De lehet fordítva is: Ha valaki mantra-szerűen ismételgeti a „boldog vagyok”, „szerencsém van”, „kiválóan szórakozom”, és „teljesen egészséges vagyok” kifejezéseket, az agya az e szavak rezgésének megfelelő valóságot igyekszik létre hozni. Napi két csomag gumicukorral és a gyorséttermi hamburgerrel nyilván az ügy ellen dolgozunk, de ez nem tartozik szorosan a témához. A szavaknál maradva, agyunknak kötelessége engedelmeskedni a parancsoknak, még ha vonakodik is. (Főleg, ha az elmúlt pár évtizedben pont ellenkező értelmű parancsokat kapott.) Agyunk előbb-utóbb igenis létre hozza a szavainknak megfelelő valóságot: és egyszer csak tökéletesen egészségesek vagyunk! Hát nem vagyunk boldogok is egyben? Visszatekintve: nem volt -e óriási szerencse, hogy minden így alakult? Nem tanultunk -e rengeteg hasznos dolgot az életről és saját magunkról? De, de, de! És milyen érdekes, ha innen nézzük, minden szavunk igaz volt, és most is igaz. Akkor hazudtunk? Nem! Összefoglalva: szavainkat ne problémáink elpanaszolására, hanem valóságunk megteremtésére használjuk! Legyünk felnőttek, és tegyünk lakatot vagy szűrőt a szánkra! A legreménytelenebbnek tűnő élethelyzetben is fogalmazhatunk pozitívan. Ezt követik érzelmeink, gondolataink, fizikai állapotunk, és életünk „véletlen” eseményei! Ha valamitől akkor e teremtő képességétől ember az Ember. Futó Gábor – hoerapia.hu