Labdagyakorlatok a jó tanulásért
Korábbi cikkemben már írtam arról, hogy ennek a klasszikus játéknak, a labdának milyen rendkívüli fejlesztő hatása van gyermekeinkre nézve. Most azonban egy másik szemszögből fogom megközelíteni a témát. Szeretném megmutatni, hogy a gyermekek iskolai sikerei és a labdagyakorlatok rendszeres alkalmazása közt milyen összefüggések vannak.Feldob, tapsol, elkap, pattint, tapsol, elkap
Milyen képességeket sajátít el az a gyermek, aki meg tudja oldani az alábbi feladatot: úgy kell a labdát dobálnia, hogy feldobja, tapsol, elkapja, pattint, tapsol, majd megint elkapja? Először is kialakul a szem-kéz koordinációja, hiszen a sikeres megoldáshoz végig néznie kell a kezét és a labdát. A könnyed kivitelezés laza csuklómozdulattal lehetséges, ezáltal javul a finommotorika, a gyermek az írást is könnyebbnek éli meg, mint azok, akik nagyon merev, görcsös kézzel tartják a ceruzát. A két kezes együttmozgás egyszerre dolgoztatja mindkét agyféltekéjét. Gyermekkorban az a jó, ha a gyermek minkét oldala ügyes, s a kezek, lábak használatával az ellenkező oldali agyféltekét dolgoztatják. Ez később az értő olvasás elengedhetetlen feltétele, hiszen akkor is mindkét agyféltekén belül egyszerre dolgozik több, mint 20 terület, melyek között az információk hihetetlen sebességgel cikáznak ide-oda. A feladat egy 6 ütemű szeriális sorból áll, melynek folyamatos ismétlésével sorrendiséget tanul a gyermek. Később a verstanulás is egy sorrendiség lesz, hiszen nem mindegy, hogy a vers szavait milyen sorrendben mondjuk vissza. Ha a feladat megoldása közben számoltatunk a gyermekkel, akkor a rövid távú memóriája is javul, hiszen amíg végrehajtja a feladatot, addig meg kell jegyeznie, hogy hol tart a számolásban. A feladat folyamatos végrehajtásával a gyermek feladattudatot, feladattartást, monotóniatűrést tanul, aminek majd akkor veszi hasznát, ha a tanítótól egy nem túl érdekes, monoton feladatot kap. Pl: Írjatok 3 sor o betűt!Labdát minden háztartásba!
Amennyiben még nincs labdánk, mindenképpen szerezzünk be egyet, hiszen megkérdőjelezhetetlen a fejlesztő hatása. Azokat a gyermekeket, akik nálam a piliscsabai Központban a tornán a labdagyakorlatos feladatot gond nélkül, könnyedén végrehajtják, nem féltem az iskolai kudarcoktól.
Több ezer hallgatónk döntött már, úgy hogy elfogadja a segítséget, a tudást. Több, mint 2000 értékelés érkezett a kurzusokra. Csatlakozz az Integratív Medicina Egészségklubhoz!