fbpx

Hippokratész 5 alapszabálya, amik a mai napig érvényesek

Hippokratész Kr.e. 460 körül született Kos szigetén, Görögországban. Ő lett az orvostudomány alapítója és korának legnagyobb orvosa.

Orvosi gyakorlatát a megfigyelésekre és az emberi test tanulmányozására alapozta. Úgy vélte, hogy a betegség fizikai és racionális magyarázattal rendelkezik. Elutasította korának azon nézeteit, amelyek szerint a betegséget babonák, gonosz szellemek birtoklása és az istenek büntetése okozta.

Hippokratész oktatása: Hippokratész úgy vélte, hogy a testet egészben kell kezelni, és nem csak egy részét. Pontosan feljegyezte a betegség tüneteit és ő volt az első orvos, aki pontosan leírta a tüdőgyulladás, valamint a gyermekek epilepsziájának tüneteit. Hitt a pihenés, a jó étrend, a friss levegő és a tisztaság természetes gyógyító folyamatában. Ő volt az első orvos is, aki úgy hitte, hogy a gondolatok, ötletek és érzések az agyból származnak, nem pedig a szívből, mint ahogy a korabeliek hitték.

Hippokratész egész Görögországot járta gyógyászatát gyakorolva, elsősorban a meghatározott növényi gyógyszerek gondos felhasználásával. Orvosi iskolát alapított a görögországi Kos szigetén, és elkezdte tanítani ötleteit. A Hippokratész nevéhez fűződő irodalom körülbelül ötven műből áll. A fennmaradt orvosi iratok tartalma az orvoslás majdnem összes területére kiterjednek: találhatunk bonctani könyveket, sebészeti könyveket, nőgyógyászattal foglalkozó könyveket és olyanokkal is, amelyek különböző betegségek okait és megjelenési formáit írják le, vagy a legáltalánosabb orvostudomány módszereit fejtegetik. Az anatómiai könyvek további részterületre oszlanak s szinte minden egyes szervről külön könyv szól. Gyűjteménye óriási hatással volt az orvostudomány fejlődésére az azt követő évszázadokban. A Hippokratészi esküt valószínűleg számos szerző állította össze, ám filozófiájának egyes elemeit visszatükrözi, és tartós öröksége az orvostudomány etikai kerete. Ezt az esküt vállalják ma is az orvosok, amikor elkezdik orvosi gyakorlatukat.

Manapság Hippokratész az “orvostudomány atyja” néven ismert, aki i.e. 377-ben halt meg.

Hippokratész 5 szabálya, amik a mai napig érvényesek:

1. A séta a legjobb orvosság!
Hippokratész végezte az első klinikai vizsgálatokat azzal, hogy megfigyelte az embereket, és összehasonlította az egészségi állapotot meghatározó szokásaikat “az emberek teste tömzsivé és puhává válik … mert sokat ülnek” és ez betegségekhez vezet. Azok, akik rendszeresen sétáltak, tovább maradtak egészségesek.

2. Az embert nézd, ne csak a betegségét!
Hippokratész gondosan megvizsgálta páciensei vizeletét, székletét, váladékait és verítékét. Megfigyelte a személyiségüket, tanulmányozta az otthoni környezetüket, kapcsolataikat, étrendjüket, sőt még az arckifejezéseiket is, mielőtt felállította volna a diagnózist és hozzáfogott volna a kezelésükhöz.

3. Az ételed legyen az orvosságod!
Hippokratész megfigyelte, hogy „akik alkatilag igen kövérek, hajlamosabbak korábban meghalni, mint a soványak”. Arra is rájött, hogy aki főleg friss, növényi alapú étrenden él, ritkábban betegszik meg, ezért kezeléseinek legfontosabb eleme általában a beteg étrendjének megváltoztatása volt.

4. Fő a mértékletesség!
Minden túlzás ellentétes a természettel. Felismerte, hogy egy anyag kis adagban talán gyógyít, nagyobb adagban viszont árthat. Így például bort ajánlott az egészséges étrend részeként, valamint a szülési fájdalmak enyhítésére is, viszont azzal is tisztában volt, hogy ha betegei tartósan túlzásba vitték a borfogyasztást, köszvényessé váltak. Ha pedig sikerült mértéktartásra bírnia őket, akkor ez a betegség is megszűnt.

5. Néha az a legjobb orvosság, ha nem teszünk semmit!
Hippokratész idejében sok sarlatán tevékenykedett, akik veszélyes, felesleges és drága gyógymódokra beszélték rá a betegeket. – Hippokratész azonban úgy tartotta, amíg nem bizonyított, hogy egy orvosi kezelés használna, addig nem is szabad alkalmazni.

 

Több ezer hallgatónk döntött már, úgy hogy elfogadja a segítséget, a tudást. Több, mint 2000 értékelés érkezett a kurzusokra. Csatlakozz az Integratív Medicina Egészségklubhoz!

ZOONO - A fertőtlenítés új technológiája

 

Forrás: linabio.hu

További bejegyzések

Hírek

Mindennapos szívügyeink

Sokan, sokfélét és sokféle képpen gondolunk a szívünkre. Az akadémikus: testünk motorjaként gondol rá, a szerelmes: mint ajándékának tárgyára, a gondolkodó: a lélek házának, az

Tovább »

További előadások

Sikeres feliratkozás!

Köszönjük!