fbpx

Mit (t)ehetünk a rák ellen? Így táplálkozhat egészségesebben!

Összeállításunkban olvashat arról, hogy miként csökkenthető táplálkozással a rák kockázata, valamint tanácsokat talál a rákos betegek táplálkozásával és táplálásával kapcsolatban.

Minden harmadik rákbetegség megelőzhető lenne, ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a rákos megbetegedéseket.

Milyen az egészséges életmód? Hogyan táplálkozzunk egészségesebben?

Az egészséges életmód alapszabályainak betartása mellett fontos, hogy részt vegyünk a szűrővizsgálatokon is, hiszen minden daganatos betegség eredményesebben kezelhető, ha korai állapotban ismerik fel.

Az eddigi kutatások összesített eredményei – a sok bizonytalan és ellentmondó adat ellenére is – kétségkívül azt mutatják, hogy az étrendnek igenis fontos szerepe van, illetve lehet a rákos megbetegedések megelőzésében. Összeállításunkban olvashat arról, hogy hogyan csökkenthető táplálkozással a rák kockázata, valamint tanácsokat talál a rákos betegek táplálkozásával és táplálásával kapcsolatban.

Rostok és gyümölcsök

Számos tanulmány szerint a gyümölcsök, zöldségfélék és durván hántolt, nem finomra őrölt gabonaneműek fogyasztása – azok magas rosttartalma miatt – egyes ráktípusok kifejlődésével szemben kifejezett védelmet nyújtanak. A különböző gyümölcsökben és zöldségfélékben magas koncentrációkban előforduló vitaminok és nyomelemek szintén fontosak ebből a szempontból.

Legerősebb bizonyítékok a gyümölcs- és zöldségfélék rákképződéssel szemben való védő szerepére vonatkozóan a tüdőrákkal kapcsolatban vannak. Meggyőző adatok szólnak azonban amellett is, hogy a zöldségfélék és gyümölcsök gyakori és bőséges fogyasztása csökkenti az emlő- és vastagbélrák, sőt a szájüregi- nyelőcső- gége- és gyomorrák kialakulásának kockázatát is. Kiemelik, hogy nyers formában történő fogyasztás esetén ezek védőhatása kifejezettebb, mintha megfőzve, vagy konzervált formában fogyasztják azokat.

A gyümölcsök és zöldségfélék a leginkább elfogadott nézet szerint antioxidáns hatásuk, azaz a szervezetben képződő szabad gyököket semlegesítő hatásuk révén fejtik ki a rákképződéssel szembeni védőhatásukat. Ez egyben azt is jelenti, hogy e védőhatás elsősorban valamely sejt rákos sejtté való átalakulásának gátlásában nyilvánul meg. Ha azonban ez az átalakulás mégis bekövetkezik, az átalakult sejt rákos daganattá történő további kifejlődésére a gyümölcs és zöldségfogyasztás mértékének valószínűleg már kevésbé van befolyása.

A vegetáriánus étrend

Bizonyára sokakat érdekel, mi a helyzet a rákelőfordulást illetően a vegeteriánusok és azoknak a körében, akik kínosan nagy gondot fordítanak az egészséges táplálkozásra és egészséges életmód folytatására. Idevonatkozó tanulmányok egyértelműen azt mutatják, hogy körükben kisebb a rákos megbetegedés kockázata. Magának a vegetáriánus étrendnek a rákelőfordulásra, a rákképződésre gyakorolt hatásának pontos megítélése viszont komoly nehézségekbe ütközik, mivel a vegetáriánusok körében egyéb életvitellel kapcsolatos tényezők – például a dohányzás és alkoholfogyasztás – is lényegesen eltérnek az általános népesség körében való előfordulás gyakoriságától. Tény azonban, hogy a vegetáriánusoknál nem merül fel a magas hús- és zsírfogyasztás rákos megbetegedések vonatkozásában kimutatott és korábban részletesen tárgyalt kockázatnövelő hatása.

Daganatos betegség és táplálkozás

Az egyik legfontosabb dolog, amit tehet annak érdekében, hogy maximalizálja a rákgyógyító kezelés hatását és elősegítse gyorsabb felépülését, hogy a lehető legjobb tápláltsági állapotba hozza magát.

Rákellenes kezelések hatása a táplálkozásra

Az esetek többségében a daganatellenes kezelés a következő kezeléseket jelenti külön-külön vagy együttesen: műtét, kemoterápia, sugárterápia. Ezek közül mindegyik hatással lehet szervezete energia-háztartására, még ha ez egyénenként eltérő mértékben és tünetekkel jelentkezik is.

Az esetek többségében a rákellenes kezelés a következő kezeléseket jelenti külön-külön vagy együttesen: műtét, kemoterápia, sugárterápia. A kezelés meghatározása a tumor elhelyezkedésétől és előrehaladottságától, valamint a beteg általános állapotától is függ. Ezek közül mindegyik hatással lehet szervezete energia-háztartására, még ha ez egyénenként eltérő mértékben és tünetekkel jelentkezik is.

Rákellenes sebészeti beavatkozás esetén

Daganatos megbetegedés esetén szükségessé váló sebészeti beavatkozás során a daganatot sebészeti úton távolítják el, majd az operációt követően kemoterápia, hormonterápia vagy ún. célzott terápia, sugárterápia következhet. Az operációt követően a felépülés egy része a kórházban történik, majd otthon folytatódik.

A rákellenes sebészeti beavatkozás átmeneti megemelkedett energiaszükséglethez vezet, amelynek nagyon fontos szerepe van a felépülés folyamatában, különösen a sebgyógyulásban és a fertőzések elleni védekezésben.

Sugárterápia esetén

Sugárterápia esetén nagy energiájú röntgensugarak vagy más típusú besugárzás rendszerint elpusztítja a rákos sejteket. A besugárzás is befolyásolhatja a tápanyagszükségletet, különösen ha a tápcsatorna, az emésztőrendszer is a besugárzási területhez tartozik.

A sugárzandó területtől függően jelentkezhetnek mellékhatások, mint pl. szájnyálkahártya-, nyelv- és torokirritáció, nyálkahártya fekélyek, szájszárazság, hányinger, hányás, hasmenés és székrekedés. Néhány esetben a mellékhatások étvágytalanságot vagy nyelési nehezítettséget is okozhatnak.

Ha úgy érzi, hogy nem képes vagy nehézkes a korábban elfogyasztott adagokat megenni, forduljon orvosához, aki a speciális, kifejezetten az ön kiegyensúlyozott táplálását elősegítő speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek, és szükség esetén étvágyjavító gyógyszereket ír fel ebben az időszakban, hogy szervezete megkapjon mindent, ami a gyógyulásához szükséges.

Kemoterápia esetén

A kemoterápia során az orvosok speciális gyógyszereket használnak a daganatos sejtek elpusztítására. Önmagában is használható, de gyakran kombinálják pl. ún. célzott terápiával. Megelőzheti vagy követheti a sebészeti beavatkozást, és együttesen adhatják sugárkezeléssel – ezt radiometriának hívják.

A kemoterápia gyakran jár mellékhatásokkal, de a legtöbb csak átmenetileg jelentkezik és a terápia befejeztével hamarosan elmúlik. A kemoterápia mellékhatásai (hányinger, hányás, hasmenés, fáradtság, székrekedés, ízérzékelés változás, ételundor, stb.) étvágycsökkenéshez vezethetnek, ami a normál tápanyagbevitel csökkenését jelentheti. Ez előbb-útóbb súlycsökkenést, vagy tápanyaghiányt okozhat.

Számos esetben a megfelelő táplálékbevitel normál táplálkozás útján nem megoldható. Ilyen esetekben szükséges a magas energiatartalmú, gyógyulását elősegítő speciális élelmiszerek fogyasztása. Ezzel hozzájárul, hogy szervezete a daganatellenes kezelést megfelelően tudja tolerálni, és orvosa befejezhesse az önnek szükséges kezelést.

További részleteket a megváltozott tápanyagigényről, a megfelelő táplálkozás fő akadályairól, a speciális élelmiszerek szerepéről itt olvashat: Daganatdieta.hu

Forrás: Egészségkalauz, rakgyogyitas.hu

Képek: Canva

Több ezer hallgatónk döntött már, úgy hogy elfogadja a segítséget, a tudást. Csatlakozz az Integratív Medicina Egészségklubhoz!

További bejegyzések

Hírek

Mindennapos szívügyeink

Sokan, sokfélét és sokféle képpen gondolunk a szívünkre. Az akadémikus: testünk motorjaként gondol rá, a szerelmes: mint ajándékának tárgyára, a gondolkodó: a lélek házának, az

Tovább »

További előadások

Dr. Darnói Tibor – Krónikus betegségek

“A holisztikus megközelítésben a krónikus betegségek testi-lelki-szellemi rendszerben kerülnek értelmezésre és ezeken keresztül bontakoznak ki a gyógyulás feltételei is. Másként kell közelítenünk a betegségünkhöz, önmagunkhoz,

Tovább »

Sikeres feliratkozás!

Köszönjük!